Добавить новость


World News


Новости сегодня

Новости от TheMoneytizer

Generációváltásra ösztönöz visszalépésével Joe Biden

A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai elnök a nemzethez intézett szerdai beszédében.

„Úgy döntöttem, hogy az előrelépés legjobb módja, ha átadom a fáklyát a fiatalabb generációnak, és ez a legjobb módja a nemzet egyesítésének” – fogalmazott az elnök a mintegy tízperces, az országos televíziókban is közvetített megszólalásában.

A visszalépéséhez vezető, elmúlt hetekben történtekkel kapcsolatban kijelentette, világossá vált számára, hogy egységre van szükség a pártjában. Hangsúlyozta, hogy a második elnöki ciklusra is voltak tervei, de megfogalmazása szerint semmi, a személyes ambíció sem lehet fontosabb a demokrácia megmentésénél.

Joe Biden ismét támogatásáról biztosította alelnökét, Kamala Harrist mint elnökjelöltet, akit tapasztaltnak, keménynek és a posztra alkalmasnak nevezett.

Amerika határvonal előtt áll. A most meghozott döntések meghatározók lesznek az amerikai nemzet és a világ számára egyaránt a következő évtizedekben – hangoztatta.

Joe Biden közölte, hogy az elnöki mandátumából hátralévő hat hónapban hivatali feladataira kíván összpontosítani. Tervei között említett gazdasági intézkedéseket, többi között a gyógyszerek elérhetőségének javítását, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés szélesítését, valamint klímapolitikai lépéseket és a szövetségi Legfelsőbb Bíróság reformját.

Hangoztatta, hogy továbbra is nemzetközi összefogást szorgalmaz „Putyin megállítására”, és a NATO-ban elért egység mintájára hasonlót szeretne létrehozni a csendes-óceáni térségben is a szövetségesekkel. Hozzátette, hogy tovább dolgozik a gázai háború lezárásán, ami a közel-keleti stabilitásnak is feltétele.

Joe Biden hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államokban nincs helye politikai erőszaknak, vagy az erőszak bármely más formájának.

Forrás: MTI / CNBC

Читайте на сайте


Smi24.net — ежеминутные новости с ежедневным архивом. Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. Абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть —онлайн с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии. Smi24.net — живые новости в живом эфире! Быстрый поиск от Smi24.net — это не только возможность первым узнать, но и преимущество сообщить срочные новости мгновенно на любом языке мира и быть услышанным тут же. В любую минуту Вы можете добавить свою новость - здесь.




Новости от наших партнёров в Вашем городе

Ria.city
Музыкальные новости
Новости России
Экология в России и мире
Спорт в России и мире
Moscow.media










Топ новостей на этот час

Rss.plus